Ez egy 2010-es cikk, ami tömören és röviden arról szól, hogy a Minnesota Egyetemen 17 db aktív tanulásra alkalmas tantermet, vagy inkább előadótermet alakítottak ki. Ezekben a termekben zajlanak az egyetemisták előadásai, mostanra már teljesen más formában, mint korábban. A diákok kilenc fős kör alakú asztaloknál ülnek, mindenki előtt laptop. Minden egyes ilyen asztalhoz tartozik egy kivetítő. Tehát a terem fala körben, telis-tele van kivetítőkkel és interaktív táblákkal. Ha a diákoknak bármi kérdésük van a tanár felé az előadás közben, akkor megragadják az asztaluknál lévő mikrofont és ahogy beleszólnak egyből az egész terem meghallja az általuk feltett kérdést. Van például olyan előadása a hallgatóknak, amikor a 2 órás előadás első 20 percében beszél az előadó, majd a maradék időben az asztalok különböző projekteken dolgoznak, aminek eredményét a kivetítőn jelenítik meg, amikor elkészültek. Íme néhány kép egy ilyen "aktív előadóról":
Ahogy olvastam ezt a cikket, igen sok kérdés felmerült bennem. Először is próbáltam elképzelni magam, amint egy ilyen előadóban tanulok nap, mint nap biológiát, ahogy azt a Minnesota Egyetem hallgatói is teszik. Azért különösen izgalmas azt elképzelnem, hogy biológusokat képeznek ezen az egyetemen, mert van tapasztalatom arról, hogy ez pl. az ELTE TTK-n hogyan zajlik, hisz jártam oda fél évig. Belegondoltam tehát ebbe, és az első gondolatom az volt, hogy igen, valóban nagyon jó lehet csoportokban dolgozni, amikor úgy ébredek reggel, hogy ma kipihent vagyok és tettre kész. De bizony sokszor van olyan is, hogy fáradt vagyok, és semmihez sincs kedvem. Bemegyek az egyetemre, mert "muszáj" és valahogy végigülöm az előadásokat, miközben sűrűn örülök neki, hogy semmit nem kell csinálnom, csak csendben üldögélnem és figyelnem. Ha egy ilyen napon mégsem csak csendben kell üldögélnem, hanem esetleg csoportmunkában is részt kell vennem, no akkor vagyok bajban. Ugyanis még ha nagyon igyekszem is, hogy ne szúrjak ki a csapatommal ilyen esetekben, akkor is elő szokott fordulni, hogy a téma sem érdekel, fáradt is vagyok, ezért teljesen passzívan veszek részt egy csoportmunkában. Ez többnyire azt jelenti, hogy ilyen esetekben a csapatom többi tagjának kell elvégeznie azt is, amit nekem kellene. Ez működik is akkor, hogyha ők aznap éppen nagyon aktívak és túlteng bennük az energia, de ha mégsem, akkor az egész munka csak egy nagy nyűglődés. No, de szerencsére van olyan is, amikor ez nem így van, hanem valóban mindenki nagy kedvvel vesz részt a munkában. Egyszerűen csak szerettem volna felvázolni azt is, amikor ez nem így van.
A következő gondolat, ami felmerült bennem, hogy a csoportmunka eredményeként létrejön egy dokumentum, ami az említett egyetemen kivetítésre is kerül, hogy mindenki más is láthassa, illetve azt is elképzelhetőnek tartom, hogy ahogyan sokszor nálunk is van az egyetemen, ezt a dokumentumot mindenki megkapja a csoportból és ezeket is meg kell tanulni pl. a vizsgára. Na ez az, amit én például mindig is nagyon utáltam. Nagyon nehezen tanulok ugyanis mások jegyzetéből, arról nem is beszélve, hogy ilyen esetekben nagyon szokott zavarni az, hogy bár egymás munkáiból kell tanulnunk, a tanár mindig úgy kérdez a vizsgán és a zh-ban, ahogyan Ő gondolkodik, az alapján, amit Ő leadott volna az órán, de mi nem ezt tanuljuk meg, hisz nem ez történt.
Ilyen és ehhez hasonló, inkább negatív gondolatok jutottak tehát eszembe, ahogy a cikket olvastam. Ahogy konstatáltam, hogy micsoda ellenállás van bennem, elgondolkodtam azon, hogy ez vajon minek köszönhető. Arra jutottam, hogy leginkább talán annak, hogy annyira nem ebben nőttem fel, hogy ez a rendszer, illetve a tanulás ezen formája teljesen idegen tőlem. Ebből kifolyólag el sem tudom képzelni azt, hogy ez hosszútávon jól működhessen.
Felettébb megnyugtatott, amikor a cikk végére érve megerősítést nyert ezen gondolatom, ugyanis ahogy a cikk írója is megemlítette, hogy egyáltalán nem aratott elsöprő sikert a hallgatók körében ez az új rendszer. Többen is voltak ugyanis, akik idegenkedtek a sok technikai eszköztől, és az ilyen módon történő tanulástól. Aminek legfőbb oka az lehet, hogy az egyetem előtt eltöltöttek már 12 évet hagyományos oktatásban, ahol egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevésszer találkoztak ilyen és ehhez hasonló tanulással.
Úgy vélem, arra a kérdésre, hogy az idegenkedésünk tényleg az említett oknak köszönhető-e, még jó darabig nem kaphatunk választ. Meg kell várnunk ugyanis, amíg felnő az első olyan nemzedék, akik kisiskolás koruktól kezdve olyan tanításban és nevelésben részesültek, aminek szerves és elengedhetetlen része volt az IKT eszközök használata.
Kicsit csapongok a bejegyzések között és előbb írtam a saját élményeinkről és utána olvastam el az aktív előadóról szóló cikket.
VálaszTörlésÉrdekes lenne megnézni, milyen lehet egy aktív előadóban történő előadás, hogy készítenek hozzá tananyagot, milyen jellegűek vajon a csoportmunkák.
Ami eszembe jutott még és Eszter írta a végén, hogy IKT eszközök használatán felnevelkedett nemzedék.
És többször beszélt az idegenkedésről.
Az jutott eszembe a Számítógépes tanulás segítés óránkról is, hogy saját magamon azt tapasztalom, hogy jónak tartom az IKT eszközöket, a számítógépes fejlesztő játékokat és szívesen kipróbálom, használom őket.
A bajom ott van, mint ahogy az órán is kiderült, hogy ezek akkor igazán hasznosak számunkra, hogy ha megtudjuk őket változtatni, programozni tudjuk őket.
A Számítógépes tanulás segítés órán próbálkozunk ilyesmivel, de ott sem tudjuk, hogy mit miért írunk, csak lemásoljuk ami a táblán van.
Az IKT tanórai használatához nem elég ebben felnőni, hanem konkrétan több informatikát kéne hozzá tanulni, hogy biztonságosan használjuk a számítógépet.
Ezzel kapcsolatban pedig linkelnék egy cikket, amit az Indexen lehet olvasni, hogy az informatika tanárok tiltakoznak a kerettantervben megjelölt alacsony óraszám miatt: http://index.hu/tech/2012/10/27/uton_a_digitalis_irastudatlansag_fele/