Ma délután éppen Anyukámmal nézegettem egy szakmai holnapot, amikor megakadt a tekintetem egy logón, illetve a hozzá társuló feliraton, ami így hangzott: "IKT Központ". Nagyon boldog voltam, hogy micsoda szerencsém van, hogy így egész véletlenül sikerült rátalálnom egy a tantárgyhoz kapcsolódó honlapra... Kértem is Anyut, hogy kattintsunk rá és nézzük meg mi lehet az, de ekkor sajnos már nem voltam annyira lelkes... Ugyanis a szemem elé táruló képen az "Integrált Kifejezés- és Táncterápia Központ" honlapja villant fel, aminek a rövidítése ugyan IKT, mégsem annyira kapcsolódik a mi tantárgyunkhoz... Ahogy konstatáltam a félreértést hirtelen kitört belőlem a kacagás, ugyanis eszembe jutott Fanni múltkori esete a HR-rel... (bocsánat, ez kihagyhatatlan volt! : D)
No, de a lényeg nem is ez, hanem hogy gondolkodtam, hogy akkor ha már ez nem jött össze, mégis miről is írhatnék és eszembe jutott, hogy ezen a héten volt az utolsó gyakorlatunk a Gyermekek Házában, aminek apropójából a gyakorlatvezetőnk felvetésére azt találtuk ki Rékával, hogy tartunk egy-egy számítógépes egyéni fejlesztést a gyerekeknek. Ez dupla haszonnak tűnt, hiszen így még a Számítógépes-tanulássegítés kurzuson tanultakat is hasznosíthatónak véltük. Igen ám, de aztán eljött a hétvége, amikor is végre volt időm a fejlesztési terv megírására és rájöttem, hogy képtelen vagyok összeegyeztetni a fejlesztésem céljait a számítógéppel, illetve a rajta lévő jobbnál-jobb programokkal. Egyetlen olyan feladat volt, ahol úgy éreztem, hogy nagyon jó lenne, hogyha lenne gép, és nem papír alapon kéne legyártani, illetve használni a játékot. Az óra többi részénél azonban úgy éreztem, hogy csak ráerőszakolva lettem volna képes a számítógépet használni. Eljött a szerda és megtartottam az órát, elég jól sikerült. Utána a gyakorlatvezetőm is elmondta a meglátásait, és kérdezett engem, hogy én hogyan éltem meg. Megosztottam vele a hétvégi vívódásaimat, hogy akkor most számítógépes óra, vagy mégsem. Figyelmesen meghallgatott, majd mondott valamit, ami nekem nagyon fontos volt! Azt mondta, hogy minden egyes órán a cél a fontos, az eszközt ehhez igazítjuk. Nagyon egyet tudtam érteni vele ebben, és örültem, hogy ez szóba került, ugyanis pontosan tudom azt, hogy mekkora ellenállás van bennem sokszor az IKT eszközökkel kapcsolatosan, és akármennyire furcsa is, ez a mondat most megnyugtatott. Rájöttem ugyanis arra, hogy nem kell magamat megerőszakolnom, és kényszerből használnom valamit, amit nem szeretnék, vagy éppen akkor nem tartok odaillőnek. Viszont az fontos, hogy nyitott szemmel járjak a világban és észrevegyem, hogy milyen új technikák, módszerek, eszközök vannak, amik a tanulást/tanítást segíthetik. Ezek közül lesznek olyanok, amik közel állnak hozzám és lesznek olyanok, amik kevésbé. Azt gondolom, hogy ezzel semmi baj sincs, hisz nem vagyunk egyformák. Fontos azonban, hogy ne legyen bennem akkora ellenállás semmi felé, hogy ne ismerjem föl annak a dolognak a hasznosságát. Megeshet ugyanis, hogy bár tőlem végtelenül távol áll valami, mégis van egy olyan tanítványom, akinek az a technika, eszköz a leghatékonyabb tanulássegítő. Ez az a helyzet, amikor úgy vélem, hogy nagy pedagógiai hiba volna, hogyha az én idegenkedésem miatt a tanítványom nem kapná meg az ő tanulásához, fejlődéséhez szükséges minden segítséget.
A történet tanulsága tehát az számomra, hogy érdemes, amit lehet megismerni, megvizsgálni, véleményt alkotni róla, és ha úgy hozza a helyzet, akkor képesnek lenni arra, hogy megváltoztassam ezt a véleményt.
Örülök, hogy Eszter beszámolt a héten minket ért tapasztalatokról.
VálaszTörlésGondoltam én is megírom akkor a szerdai élményemet.
Szerettem volna egyszerre több legyet is ütni, hogy a számítógépes tanulás segítés óránkon tanultakat, akkor most a gyakorlatban is kipróbáljuk.
Én még egész lelkesnek éreztem magam a gép bekapcsolásáig, és az elearning oldal megnyitásáig, ahol kerestem az ismerős ikont, meg is nyitottam, de utána már nem azt találtam, mint az órán, mert ugye itthon nincsenek letöltve a megfelelő programok.
Már itt elvesztettem az informatikai önbizalmamat, de apukám lelkesen a segítségemre sietett.
Minden szépen alakult addig a pontig, amíg ki nem derült kiderült, hogy az én netbookom kis képernyőjén a játékoknak csak a fele látszik és még apukám se tudja, hogy lehetne a dolgot teljes képernyőssé tenni...
Ekkor Esztert felhívtam és segítséget kértem tőle, hogy én is az ő laptopját használhassam majd.
Végül az órán sikeresen tudta a gyerkőc használni az elkészített játékokat.
A gyakorlatvezetőnk azt mondta, az eszköz szolgál minket (és bár nem volt egyszerű megoldani), de Eszter kiscsoportos fejlesztésén is láttam a gyerekek (főleg az egyetlen fiú) motivációját, hogy most gépen dolgozhat :)
Szeretnék csatlakozni ehhez az "eszköz szolgál..." felvetéshez.
VálaszTörlésÉn a gyakorlataimon időnként úgy éreztem, hogy vannak jópofa számítógépes fejlesztőprogramok, amiket a gyerekek szívesen játszanak, ezt csinálhatják is a foglalkozás teljes ideje alatt, aztán utólag hozzárendeljük, hogy adott program mennyi mindent fejlesztett. A gyakorlótanítások kezdetén valahogy én is így próbáltam összeállítani az óratervet. Megnéztem, hogy milyen alkalmazások/ játékok/ oktatóprogramok népszerűek, azokból milyen órát lehetne összerakni, végül próbáltam mindenhez hozzárendelni a fejlesztési területeket. Nem is voltam túlságosan elégedett a saját így elkészült vázlatommal. Sokat gondolkodtam, hogy hol van a hiba. Aztán valahogy rájöttem, hogy az egészet meg kell fordítani. Ki kell gondolnom, hogy mit akarok fejleszteni, kell találnom egy témát az órának, és ehhez kell hozzárendelnem az eszközöket (nem csak IKT, hanem bármi, ami az adott terület szolgálatába állítható), így még idejében újraírtam a terveimet. Bár az első órám ez után sem volt valami nagy sikerű, a továbbiakban úgy éreztem elég jól összerakott, kerek egész foglalkozásokat tudtam tartani izgalmas számítógépes alkalmazásokat IS bevonva, a cél szolgálatába állítva.